Brexit-pártiak készültek szabotázsra a brit vasút ellen
Olyan eszközöket tettek a vonatsínekre két megyében is, melyek rövidzárlatot okoztak volna a szerelvények áramellátásában.
Olyan eszközöket tettek a vonatsínekre két megyében is, melyek rövidzárlatot okoztak volna a szerelvények áramellátásában.
Szerintük vannak sürgetőbb problémák, mint az uniós kilépés kérdései.
Több ezren gyűltek össze a temetőhöz vezető utcákon, így tisztelegve a nemrég elhunyt énekes, Keith Flint előtt.
Tinisztárként indult, kísérleti zenész lett belőle.
Módosító indítványt fogadott el szerdán a brit parlament nem választott tagokból álló felsőháza, amelyben felszólították a kormányt: tárgyaljon az Európai Unióval arról, hogy az Egyesült Királyság unióból való kilépését követően vámuniót hoznak létre.
Megfontolja, hogy elvigye a Mini gyártását az Egyesült Királyságból, ha az ország megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból – közölte a BMW a Sky News brit hírtelevízióval. Közben a Toyota is jelezte, hogy ha a kilépésnek negatív hatásai lesznek a működésükre, akkor veszélybe kerül a Derby melletti gyáruk működése.
A Honda távozása jelzi, hogy megrendülhet a brit ipar egyik húzóágazata, az autógyártás a Brexit körüli bizonytalanság miatt.
Az Európai Unió kész további garanciákat adni az Egyesült Királyságnak, hogy megkönnyítse a brit parlamentnek a Brexit-megállapodás elfogadását - közölte Michel Barnier uniós főtárgyaló.
Az Egyesült Királyságban eddig is szigorú büntetéssel kellett szembenéznie annak, aki terrorista anyagokat terjeszt, mostantól viszont azoknak sem kegyelmeznek, akik "csak" nézik azokat.
2017 nyara óta külföldön és odahaza egyaránt ugyanolyan tarifával telefonálhatnak és mobilinternetezhetnek az Európai Unió állampolgárai. A Brexittel ez változhat a briteknél.
Ismét fellángolt a vita London és Madrid között Gibraltár hovatartozásáról, pláne, hogy egy uniós dokumentum brit gyarmatként emlegette a városállamot.
Ez ám a soha vissza nem térő Valentin-napi ajánlat.
A brit fél olyan megoldást keres, amely garantálja, hogy az Egyesült Királyság "nem ragad bele" végleg az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmusba – közölte Theresa May csütörtöki brüsszeli látogatása előtt a Downing Street.
Az új technológia révén rengeteg hely megtakarítható a parkolókban és a sofőröknek is kevesebbet kell gyalogolniuk.